A legeltetés optimalizálása érdekében fontos az állatok kondíciójának és a legelőterület állapotának fenntartása, amit szenzoros megfigyeléssel és gyepfelméréssel is lehet támogatni.
2024. augusztus 28.
A legelőre alapozott tartásmódnál fontos, hogy mind az állat kondícióját, mind pedig a legelőterület megfelelő állapotát fenntartsuk. A gyepfelmérések, valamint az állatok kérődzésének szenzoros megfigyelése és nyomon követése komplex rendszerbe helyezve optimalizálja a legeltetés folyamatát, segíti a legelőszakaszok váltásainak jobb időzítését, legeltetési tervek készítését és objektív alapul szolgálhat egy szubjektív döntési folyamatban. Mindezekről az összefüggésekről dr. Márton Alizzal és Balog Petrával, az ÖMKi kutatóival beszélgettünk.
Intenzív állattenyésztési rendszerekben kezdték először alkalmazni a különböző érzékelőket és a digitális adatgyűjtésen alapuló rendszereket. A legeltetésre alapozott extenzív állattartás most kezdi felfedezni, megismerni az alkalmazható digitális technológiákat. Napjainkra megjelentek az extenzív vagy félintenzív állattenyésztésben is eredményesen használható szenzorok és rendszerek.
A kutatóintézetben nemrég zárult egy négy évet felölelő projekt, amiben nagy létszámú állatcsoporton végeztek vizsgálatokat négy szenzortípussal. 120 állatot és annak szaporulatát szerelték fel különböző érzékelőkkel, így jutva adatokhoz. Arra voltak kíváncsiak, hogy az intenzív tejelő tehenészetekre fejlesztett szenzorok hogyan adaptálhatók legeltetett körülményekre.
A vizsgálatok során alkalmazott négy szenzor közül az egyik egy kifejezetten húsmarhaállományokra fejlesztett GPS volt. Ezenkívül egy nyaki transzpondert szereltek a tehenekre, és ennek megfeleltethető kis fültranszpondert helyeztek el a borjakon. A harmadik egy lábra csatolható pedométer volt, amelyet mind a tehenekre, mind a borjakra felhelyeztek. A negyedik szenzor egy bendőbólusz volt, amit természetesen csak a kifejlett állatoknál alkalmaztak.
Arra voltak kíváncsiak, hogyan lehet az adatokat az állatokról egyedenként, nagy területekről begyűjteni, majd feldolgozni. Az első nehézséget a fix adóvevő egységek okozták. A terveknek megfelelően két vízivóhely mellé telepítettek vevőegységet, mivel attól függően, hogy mely itatót érik el az állatok az adott legelőszakaszról, feltételezték, hogy valamely vevőegységen keresztül biztosan eljutnak naponta az adatok a központi számítógépre.
De a tapasztalatok mást mutattak. Egy esősebb időszakban alkalmi vízivóhelyek alakulnak ki a legelőn, és az állatok már nem mennek el feltétlen az itatóig. Ezért egy mobil vevőegységet vetettek be a folyamatos adatgyűjtés, vagyis az állatok viselkedésének, mozgásának, aktivitásának nyomon követése érdekében.
A négyéves projekt eredményeként a leginkább alkalmazható adatokat a nyaki transzponder és az ennek megfelelő fültranszponder szolgáltatta, többek között azért, mert ezek az érzékelők az aktivitás mellett a kérődzést is detektálták.
Az eszközök stabil kialakításuknak köszönhetően megbízhatóan alkalmazhatók legeltetett körülmények között is.
Kérődző állatok esetében a kérődzés egy olyan paraméter, ami a legérzékenyebben reagál az állatokat érintő külső és belső változásokra. Ha valamilyen fertőzés, fizikai sérülés, vagy belső elváltozás alakul ki, akkor kérődzéscsökkenés figyelhető meg az állatoknál. A kérődzés detektálását ezért elengedhetetlennek tartják az ÖMKi munkatársai. Így a további kutatásaik során a nyaki transzpondert alkalmazva különböző fajtákat vizsgálnak, hogy van-e eltérés a fajták között a takarmányozással összefüggő viselkedésben, vagy a különböző szaporodásbiológiai paraméterekben. A továbbiakban olyan gazdaságokkal dolgoznak együtt, akik önerőből már beszereztek és alkalmaznak ilyen digitális adatgyűjtésen alapuló rendszereket.
A szaporodásbiológiai vonzatán túl, a szenzorok segítségével egyedileg kiszűrhetjük a beteg állatokat, ugyanakkor takarmányozási oldalról is hasznos adatokat nyerhetünk.
Amit fontos megemlíteni, hogy ezek a rendszerek soha nem tudnak százszázalékos pontossággal működni, mert élő szervezeteket vizsgálnak. Egyedenként is vannak olyan különbségek, amiket néha nem lehet megmagyarázni. Előfordul, hogy az állomány nagy része valamiképp reagál egy helyzetre, de az állatok egy kis százaléka nem, vagy másként.
A GPS használatával az állatok mozgása, a legelőhasználat is nyomon követhető lesz, erre vonatkozóan is részletes vizsgálatokat végeznek majd. Több okból is érdeklődnek egyébként a húsmarhatartók a GPS-technológia iránt. Egyrészt, ha eltulajdonítja valaki az állatot, akkor meg lehessen keresni, hiszen a műholdas rendszerek képesek bárhonnan jelezni az állat pozícióját. Másrészről lehetőséget biztosít az ellenőrzésre, hogy megfelelő helyen, megfelelő ideig tartózkodik-e a gulya. A négy év tapasztalatából a kutatók arra jutottak, hogy amikor a gulyában átlagosan 400 perc/nap a kérődzési érték, akkor érdemes legelőszakaszt váltani.
Ezzel meg lehet előzni a túllegeltetést és az állatok kondícióromlását is.
A szenzoros adatgyűjtést kiegészítették további cönológiai felvételezésekkel. A legelők botanikai felvételezését Balogh Petra ismertette. Mint mondta, ez alapján az érintett gazdaságban készítettek egy legeltetési tervet, amit összehangoltak a kérődzésszám-megfigyeléssel, a szakaszváltásokat pedig a kérődzésszám-változáshoz igazították, és így elérték azt, hogy védett, Natura2000-es területeken is a gyep minőségében javulás mutatkozzon, aminek egyértelmű jeleként több helyen a kikopott foltok szépen záródtak, és a legeltetés szempontjából értékesebb pázsitfüvek aránya is erősödött. Így indultak el a kutatók a precíziós legeltetés irányába.
A legeltetés nagyon aktuális téma, a gazdaságok most kezdik igazán megérteni, hogy ennek milyen nagy jelentősége van – mondta Márton Aliz.
Fontos a beteg állatok felderítése a legelőn, a védett területek védelme, javítása és a hozamok fokozása is ott, ahol korlátozottak a művelési lehetőségek. Céljuk hosszabb távon, hogy ajánlást tudjanak tenni a védett területek hozamfokozására és a jó legeltetési gyakorlatok kialakítására a digitális technológia adta lehetőségek kihasználásával.
A gyepfelvételezéseknél céljuk volt, hogy egész évben követni tudják a növényzet változásait, ezért évente három alkalommal (tavasszal, nyáron és az őszi időszakban kimentek a területekre, és ezt a gyakorlatot folytatják a jelenlegi partnergazdaságoknál is, mely területen egy gyepgazdálkodási szakemberrel, dr. Szentes Szilárddal dolgoznak együtt.
A vegetációt 4×4 méteres, rögzített kvadrátokban mérik fel, dokumentálják, milyen fajok vannak jelen, hogyan változik az arányuk és a borítás. Mérik a vegetáció magasságát, ez az egyik alapja a várható hozamok becslésének. Ezek, illetve a szenzorokból származó adatokból nyert kérődzési értékek alapján egy gyepgazdálkodási tervet kapnak kézhez a gazdálkodók.
A következő vizsgálati szakaszban arra törekednek, hogy a vegetáció változásának nyomon követése érdekében az első felvételezés még a legeltetés előtt legyen.
Ennek célja, hogy minden szakaszra hozambecslést tudjanak végezni, és megállapíthassák, milyen típusú az adott legelőszakasz (pl. üde vagy száraz gyep), milyen besorolású, például Natura2000-es gyep vagy nitrátérzékeny terület. Ezeken ugyanis bizonyos kötelezettségeknek eleget kell tenni, ennek következményeként nagy valószínűséggel a legeltetési sorrend is a megszokotthoz képest változni fog. Tehát az adatok alapján egy gyepgazdálkodási szakember segítségével tesznek javaslatot a legelőhasználatra, legeltetési tervre.
Ezen a ponton találkozik a két vizsgálat, ugyanis a legeltetés tervezésében is hasznosak lehetnek a szenzorok. A szakaszok legeltetési sorrendje a gyepfelmérések adataiból határozható meg, míg a szenzorokból jövő adatok, amik a kérődzés percben megadott napi időtartamát veszik figyelembe, a szakaszváltások megfelelő időzítését segíti. A két információt komplexen kezelve elkerülhető a gyep túllegeltetése, és az állatok kondícióromlása nélkül érhetünk el pozitív változást a legelőhasználatban.
A szenzorok mérik, hogy az egyes állatok vagy a gulya átlagosan mennyit kérődzik: a kérődzés az egyik legjobb fokmérője annak, hogy eszik-e és mennyit eszik az állat, nincs-e valamilyen egészségügyi problémája, megfelelő-e a legelőfű mennyisége és minősége.
A kérődzés detektálása egyedszinten történik, de ebből az egyedszintű kérődzésből egy gulyaszintű átlagot is számolhatunk. Többnapos időintervallumban nyomon követve láthatjuk a kérődzésszámban bekövetkező változásokat. Az állatok mozgásának a nyomon követésével pedig meghatározható, hogy mely helyeket keresik fel leginkább egy legelőszakaszon, és ellenőrizhető, hogy milyen célból teszik azt: legelés, pihenés, ivás.
Így támogatja a szenzoros adatgyűjtés az objektív döntéshozatalt a legeltetésben.
Az állattartó szempontjából ezek értékes információk, és gyakorlati haszonnal is járnak, hiszen a növényeknek biztosítani kell a megfelelő időt a sarjadáshoz, regenerálódáshoz, ami növényállománytól függően minimum 21-28 nap. Ebben az időszakban meg kell akadályozni a visszalegeléseket, így optimalizálható a gyephozam és maximalizálható a legeltetési napok száma, hogy minél kevesebb termesztett takarmányra legyen szükség az éves takarmányozás során. További fontos tényező a legelő állateltartó képességének függvényében a szakaszok méretének az állomány igényeihez viszonyított optimalizálása.
A vizsgálatban résztvevő gazdaság egy legeltetési idényében 170 napról több, mint 200 nap fölé emelte a legeltetési napok számát.
Ami jelentős változás, hiszen 30 nappal hosszabb időt tudott az állomány a legelőn tölteni. Ez takarmányköltség-megtakarítást jelent a gazdálkodó számára. Annak ellenére, hogy a legelőfű sincsen ingyen, mégis a legolcsóbb és legfenntarthatóbb takarmányforrása a legeltetett kérődzőknek. De hozzá kell tenni, hogy a legelő állapotának a fenntartásához a tisztítókaszálásokat és a cserjeirtást a meghatározott időpontokban el kell végezni!
Forrás: Kistermelők Lapja
Fotó: ÖMKi
