Rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg egy cikk, amely először állítja, hogy a bioméhészet versenyképes a hagyományossal mind a méhcsaládok élettartama, mind pedig méztermelésük tekintetében.
2023. november 19.
Rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg egy cikk, amely először állítja, hogy a bioméhészet versenyképes a hagyományossal mind a méhcsaládok élettartama, mind pedig méztermelésük tekintetében.
Méheink számos kihívással kerülnek szembe napjainkban, amelyek lényegesen befolyásolják túlélésüket, illetve a méztermelést. Azokról az úgynevezett biotikus és abiotikus tényezőkről (stresszorokról) beszélünk, mint a kórokozók, táplálékhiány, növényvédő szerek és a klíma változékonysága stb. Viszont a méhészkedés formája, filozófiája kulcsszerepet játszik abban, hogy a méhcsaládok miképpen tudnak ellenállni ezeknek az ártalmas hatásoknak.
Példa erre, hogy a hordástalan időt megfelelő táplálékkiegészítéssel (etetés, virágporpótlás), a zord telet megfelelő takarással lehet túlélni. Varroa-invázió ellen vegyszerekkel, tenyésztési technikákkal és mechanikai beavatkozásokkal is lehet védekezni. Ezeket a lehetőségeket jól kihasználva, a gyakorlott méhész alacsony szinten tudja tartani a méhpusztulást, és a méztermelésben sem érik csalódások.
Jelenleg az USA méhcsaládveszteségei jóval felette vannak a korábban elfogadottnak (15 százalék), és gyakran elérik a 40 százalékot, de a világon mindenütt keresik a kutatók és a méhészek azt a jó méhészeti gyakorlatot, amellyel mindig egészséges és jól termelő méhekkel tudnának dolgozni. Természetesen, ha valaki „nagyban” gondolkodik, az eleve meghatározza a lehetőségeit: vándorlással, sok beavatkozással, vegyszerekkel tud csak méhészkedni.
Rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg egy cikk, amely széles körű tudományos szakirodalmi áttekintés és a bemutatott saját vizsgálatok alapján először állítja, hogy a bioméhészet versenyképes a hagyományossal mind a méhcsaládok élettartama, mind pedig méztermelésük tekintetében.
Nézzük, milyen lehetőségei vannak a méhészeknek:
Hagyományos méhészkedés
Gyakori kezeléssel, mozgatással, az összes elérhető vegyszer felhasználásával, antibiotikummal dolgozik (az USA-ban megengedett), az egyetlen cél az eredményes méztermelés. Általában az 500 családosnál nagyobb méhészetekben követik ezt a gyakorlatot, ahol például nincs már idő a havonta történő Varroa-számlálásra sem.
Bio- (organikus) méhészeti gyakorlat
Csak a legszükségesebb beavatkozásokkal zavarja a családjait, és nem használ vegyszereket. A kis és közepes méhészetekre lehet jellemző, ahol a méhész integrált védekezési módszereket és csak a biogazdálkodásban engedélyezett szereket alkalmaz. Az USA-ban egyelőre kevés lehetőség van az ilyen méhészetből származó méz minősített formában történő értékesítésére.
Kezeletlen (vegyszermentes) gyakorlat
A hobbiméhészkedés módszere, a lehető legkevésbé zavarja a méhcsaládot, és kizárólag tenyésztési módszerekre támaszkodva (például kissejtes lép stb.), bízik a méhek saját védekező erejében a kórokozókkal szemben. Kompromisszumot próbál teremteni a beavatkozások haszna és kára (felesleges zavarás, vegyszerek mellékhatása stb.) között.
Az eddigi vizsgálatok nagy része egy-egy hatóanyaggal végzett egyszeri beavatkozás hatását nézte, tekintet nélkül arra, hogy a kísérleti családok fiatalok vagy többéves, öreg lépen élő családok voltak-e.
A mostani vizsgálatokban a szerzők három éven át ugyanazokat a családokat (azonos anyával, öregedő lépeken) követték nyomon a különféle méhészeti gyakorlatok összehasonlítására.
Rögzítették a téli veszteségeket, mérték a mézhozamot, nézték a Varroa- és a Nosema-fertőzöttséget, illetve rendszeresen meghatározták a méhek természetes védekezésében szerepet játszó gének működését. Eredményeik ezért tekinthetők megalapozottnak és következtetéseik megbízhatóbbnak.
A kutatók minősítéssel rendelkező 8 bioméhészetben közel 300 méhcsaládot vizsgáltak az USA két államában (Pennsylvania és Nyugat-Virginia), miközben 30 gyakorlott méhésszel voltak kapcsolatban. Mind a 8 méhészetben 3-3 csoportot alakítottak ki 4-4 méhcsaláddal (36 méhészetenként), amely csoportok legalább 100 méterre voltak egymástól. 2018 áprilisában telepítették be a kaptárakat párzott anyás, 1,5 kilogrammos rajokkal. A kezeletlen csoportokba kissejtes lépekkel dolgozó telepről szerezték be a rajokat. A rajokat 10 keretes Langstroth kaptárakba telepítették vékony (biominőségű) viaszbevonatú műanyag lépekre (5,4 és 4,9 milliméteres sejtekkel). 2018 júniusában az összes anyát lecserélték lánytestvér anyákra olyan tenyésztőtől, ahol 7 éve nem volt vegyszeres kezelés a Varroa ellen. Az elpusztult családok helyére saját csoportból osztottak meg rajokat, viszont csak a kísérlet végéig túlélő családok eredményei kerültek be a statisztikákba.
Kórokozók a méhcsaládokban
Minden októberben ellenőrizték a Varroa-fertőzöttséget körülbelül 300 méh alkoholos lemosásával. A szárnytorzulás vírusának (DWV) és az izraeli heveny bénulás vírusának (IAPV) jelenlétét, valamint a Nosema-fertőzöttséget (Nosema ceranae, N. apis) DNS-tesztekkel (PCR) állapították meg.
Génexpressziós vizsgálat
Négyféle biomarkert kifejező gén mennyiségét keresték, ezek a vitellogenin (vg), a hymenoptecin (hym), a defensin (def) és a tiszta cuticula (cut) gén. A nukleinsav-kivonatokból ezeket is PCR-technikával mutatták ki.
A vitellogenint kódoló génnek az a jelentősége, hogy ez a glikoprotein a méhek anyagcseréjének meghatározója, és ezzel a téli túlélésben játszik döntő szerepet.
A hymenoptecin és a defensin a különféle fertőzésekre adott immunválasz indikátora a rovarokban. A cuticula gén éppen az ellenkezőjét, a csökkent immunválaszt jelzi, illetve jelzi a sejtek strukturális változását, amely miatt érzékenyebbé válnak például a vírusfertőzésekre.
Statisztikai analízis
Az adatok megbízhatóságát bonyolult statisztikai elemzésekkel és előrejelzési mutatókkal támasztották alá.
Eredmények
A vizsgált gének kifejeződése változatos volt a különböző csoportokban, kivéve vg-t. A bio- és a hagyományos rendszer növelte a hym, def és cut gének kifejeződését 21, illetve 28 százalékkal a vegyszermenteshez képest, utalva a kezelések okozta stresszre. A hym és cut gének növekedése negatív összefüggésben volt a családok túlélésével. A vg gének kifejeződésében a rendszerek között nem volt szignifikáns különbség, de az egyes évek időjárása sem befolyásolta, viszont a magasabb értékek növelték a túlélést.
Paraziták és más kórokozók
Mind a bio-, mind pedig a hagyományos méhészetekben csökkent a Varroa-fertőzöttség, a N. ceranae és a DWV előfordulása is. Varroa atkákat a kísérleti családok 92 százalékában találtak, viszont a bioméhészkedés 72 százalékra, a hagyományos pedig 78 százalékra csökkentette a fertőzöttséget. A kezeletlen méhcsaládokban az átlagos fertőzöttség 4,5 atka/100 méh volt (2. ábra).
Nem volt meglepő, hogy a bio- és a hagyományos méhészetekben több mint 180 százalékkal jobb volt túlélés, mint a kezeletlen (veyszermentes) méhészetekben. A mézhozam is 118, illetve 102 százalékkal magasabb volt, mint a kezeletlen, „magukra hagyott” méhészetekben.
A statisztikai vizsgálatokból az derült ki, hogy a méhészkedés sikerességének legfontosabb előrejelzője (78 százalék) a méhészkedési rendszerekben van. Ennek ellenére az is látszott, hogy mind a Varroa-, mind a Nosema-fertőzöttség csökkentette a telelés sikerét, de a DWV negatív hatása volt legerősebb, a Nosemáé a leggyengébb, és hatásában a Varroa a kettő között volt.
Forrás: Méhészet/ Dr. Békési László
Fotó: Méhészet
