Az öntözés eredményességét a termesztőközeg, a víz tulajdonsága és a növény igénye együttesen határozza meg. Az aktív gyökérzóna folyamatos ellátása vízzel lehetővé teszi a termőhelyi potenciál (napsugárzás, CO2, tápanyagok, növény genetikai adottságai) maximális hasznosítását, megakadályozza a termés mennyiségének csökkenését és minőségének romlását. Az öntözés a talaj vízgazdálkodását befolyásolja, és annak közvetítő szerepén keresztül hat a növényre. Érdemes megismerni a részleteket!
2024. augusztus 6.
Az öntözővíz kapcsán legtöbb esetben annak mennyisége kerül a középpontba, de fontosak a kémiai tulajdonságai is, mivel a talajjal dinamikus rendszert alkot – írta a Mezőhír cikkében dr. Tóth Árpád, az Aquarex’96 Kft. szakembere.
Az öntözővíz mindig tartalmaz sókat; ennek mértéke függ a víz forrásától. A talaj- vagy rétegvizek nagyobb mennyiséget tartalmaznak belőlük, mint az állóvizek. Lefolyástalan területeken, ahol a nyári vízpótlás nem megoldott, szoros a kapcsolat a talajvízzel. A sótartalom olyan kedvezőtlen lehet hazánkban, hogy a vizet az öntözésre alkalmatlanná teszi. A legkedvezőbbek ebből a szempontból a folyóvizek.
Sótartalom, agyagtartalom, kation-összetétel
Lényeges, hogy a jó minőségű öntözővíz összes sótartalma ne legyen nagyobb 500 mg/l-nél az öntözőgép betáplálási pontjánál. Laza, homokos talaj esetében, ahol a talajvíz mélyen helyezkedik el, ennél nagyobb, 800–1000 mg/l sótartalom is jónak minősíthető.
Ez egyrészt az alacsony agyagtartalommal van összefüggésben. Annak a nagyobb koncentrációjú víz hatására sem romlik veszélyes mértékben a vízvezető képessége, valamint kevesebb só kötődik meg, mely a téli csapadék hatására mélyebb rétegekben lúgozódik ki. Másrészt a mélyen (3–4 m) elhelyezkedő talajvíznek nincs befolyása a felszíni réteg sóforgalmára. Az adott víz alkalmazhatósága csak az adott talaj, a növényállomány igényének ismerete mellett állapítható meg.
Az öntözővíz kation-összetétele akkor kedvező, ha minél kevesebb Na-iont tartalmaz. A szikesítő hatás szempontjából azonban nem csak az abszolút mennyiségű Na+ tartalmat kell figyelembe venni, hanem ennek a többi fémionhoz viszonyított arányát is. Ez az agyagásványok diszperziójával van összefüggésben. A diszperzió mértéke függ az agyagásványok típusától, az oldat koncentrációjától és az ionok arányától.
A nátrium-arány megengedett értéke függ a víz anion-összetételétől és az öntözendő terület talajtulajdonságaitól (agyagásványtípusok aránya). Több kísérlet szerint azonos Na+-koncentráció esetén nátrium-klorid vagy nátrium-szulfát oldatából kevesebb Na kötődik meg, mint a nátrium-karbonátból. Ezért a hidrokarbonátos víz Na%-a legfeljebb 35 lehet. Amennyiben számottevő kloridot vagy szulfátot és kevesebb hidrokarbonátot tartalmaz, úgy 45% is megengedhető.
A sok magnéziumot tartalmazó öntözővízből jelentős mennyiség kötődhet meg a talajkolloidokon, és – kiszorítva a kalciumot (Ca) – a talaj vízvezető képessége, szerkezete romlik. Amennyiben a Mg% megközelíti a 40–50%-ot, úgy kötött, agyagos talajon a víz alkalmazhatósága kérdésessé válhat.
A mikroöntöző telepeken a kijuttatóelemek kis átmérője miatt a víz minőségével szemben az elvárások szigorúbbak, mint más felszíni öntözési mód esetén. A határértékek felállítása bonyolult feladat, mivel nehéz megállapítani az esetenként más-más összetételű és arányú biológiai, kémiai és fizikai alkotók együttes hatását az eltömődési folyamatokra – írta a cikk.
A fizikai résznél a minősítés könnyebb, a biológiai és kémiai esetében nehezebb. Különösen, ha számításba vesszük az adagolt műtrágyák és vegyszerek hatását is.
A vízminta adatait vizsgálva, ha azok a közepes vagy nagy eltömődési esély kategóriákba esnek, úgy a víz kémiai kezelése (elsősorban savazás) feltétlenül szükséges.
Az öntözés hatásai
Vízpótlás. Hazánk éghajlata kontinentális jellegű, amelyre jellemző, hogy a lehullott csapadék mennyisége nem fedezi a növények vízigényét a tenyészidőszakban, ráadásul eloszlása az év során egyenetlen. A tenyészidőszakban aszályos periódusok alakulhatnak ki. Ezekben az időszakokban a növények természetes vízellátása kedvezőtlen, ami először a termés minőségében, majd a mennyiségében is kifejezésre jut. Az aktív gyökérzóna folyamatos ellátása vízzel lehetővé teszi a termőhelyi potenciál maximális kihasználását. A víz napközbeni porlasztásával elkerülhető a légköri aszály kialakulása a növényállományban, csökkenthető a vízfelvétel a talajból.
A tápanyag-gazdálkodás javítása. A folyamatos vízellátás következtében a talaj biológiai aktivitása a tenyészidőszakban állandó. A tápelemek feltáródása optimális, így a felvehető készlet gyarapszik. Ez igen kedvező, mivel jó vízellátottság mellett fokozódik a növények tápanyagfelvétele.
Talajszerkezet-javulás. A folyamatos, aktív biológiai élet fokozza a gyökérzet tömegét, valamint az értékes humuszanyagok termelését. Az elhaló organizmusok, gyökerek szervesanyag-tartalma és a keletkező humuszos járatok a kedvező irányú szerkezetváltozást segítik. A vízpótlás kedvezőtlen hatásai jelentősek lehetnek, és mértékük sok esetben nagyobb, mint a kedvezőeké, így a talaj termékenységben romlás következhet be. A káros hatások jelentőségét fokozza, hogy az öntözés eredménye az első termesztési évben jelentkezik, míg a káros hatások esetleg csak több év alatt alakulnak ki. A kedvezőtlen tulajdonság több évig vagy végleg meggátolja a növénytermesztést. A talaj javítása igen magas költséget jelent, szükségessé válhat a mélylazítás, a meszezés elvégzése vagy nagy adagú szerves trágya kiszórása.
A szikesedés folyamata, különféle sók felhalmozódása a talajban. A sótartalom növekedése bekövetkezhet, ha az öntözővíz nátrium- és/vagy összes sótartalma nem megfelelő az adott talajra, és ha a kilúgzással nem távozik annyi só, mint amennyi bekerül. A szikesedés bekövetkezhet akkor is, ha az elszivárgó öntözővíz megemeli a talajvízszintet, és annak magas sótartalma a felszínhez közel felhalmozódik. A nátriumsók felhalmozódása, a szolonyecesedés (alkalinization) elsősorban a talaj kedvezőtlen fizikai tulajdonságaiban (nehéz művelhetőség, rögös felszín, alacsony vízvezető képesség és hasznosítható vízkészlet) nyilvánul meg. A szoloncsákosodás, a sókoncentráció emelkedése (salinization) a termeszthető növények körét szűkíti. Különösen a csírázó magok, a fiatal növények érzékenyek a magas sótartalomra – írta a szakember.
Az öntözési gyakorlatot meghatározó további tényezők
Magyarországon a sók kilúgzásának lehetősége korlátozott, mivel talajaink jelentős része alacsony vízáteresztő képességű, tenyészidőszakon kívül a fagy nem ad időt az elvégzésére, nincs befogadónk a sókban feldúsult drénvíz elvezetésére. A sófelhalmozódás szódás típusú, mely közel visszafordíthatatlan folyamat, ezért elsődleges teendő a sófelhalmozódás megelőzése, minimálisra csökkentése. Ugyanakkor a tél végi, nyár eleji csapadék mennyisége hazánkban általában elegendő arra, hogy a gyökérzónából a sókat mélyebbre, az alapkőzetbe mossa. A növényházak fóliaborításának téli megszüntetésével elősegíthetjük a termesztőközegben és az alatta felhalmozódott sók kimosását.
Az öntözés során törekedni kell arra, hogy a vízszállító csatornák mentén se emelkedjen a talajvízszint a kritikus szint fölé, ami a sók feláramlását okozza. Az új építésű vízellátó műtárgyak szivárgása nem megengedhető. Az öntözéssel a vizet pótoljuk a gyökérzónában, csökkentjük a talaj mátrixpotenciálját, így megakadályozzuk a sós talajvizek felemelkedését, ezzel a növényzetkárosodását – fogalmazott.
Tápanyagok kilúgzódása. Nagy mennyiségű öntözővíz kijuttatása esetén a benedvesedett réteg összeér a talaj kapilláriszónájával, így az oldatban levő tápanyagok egy része bemosódik a talajvízbe. A tápanyag elveszhet akkor is, ha az öntözővíz olyan mélyre mossa le, ahonnan a növények nem képesek felvenni. Ez a jelenség különösen a nitrogén esetén fordul elő, ami vízben jól oldódik. Kimosódása egyrészt anyagi kár, másrészt elérve a talajvizet, azt ivásra alkalmatlanná teszi.
Az öntözővízadagokat úgy kell megválasztani, hogy a kimosódás ne következzen be, vagy a nitrogént a felhasználással szinkronban többször adagoljuk a tenyészidőszak folyamán. Intenzív körülmények között legjobb megoldás a növényzet szükségleteinek megfelelő napi adagolás csepegtető öntözőrendszeren keresztül.
A talajtömörödése az öntözés másodlagos hatása. Az őszi csapadék az öntözött talajokat hamarabb telíti vízzel, aminek következtében azok teherbíró képessége csökken. Ehhez járul még az öntözetlen területhez képest jóval nagyobb termésmennyiség, melynek betakarítása és elszállítása nagy gépi munka felhasználásával jár. A tömörödés miatt váltakozó mélységű művelést kell alkalmazni, melynek elsődleges célja az „eketalpréteg” kialakulásának megelőzése. Ez a réteg nehezen vízáteresztő, a gyökerek növekedését a mélyebb rétegek felé akadályozza. Különösen káros a jelenléte nagy adagú (60 mm) öntözővíz kijuttatásakor, mikor eső követi az öntözést. A nagy mennyiségű víz nem képes mélyebbre szivárogni, és levegőtlen körülmények alakulnak ki a gyökérzónában. A vetésváltás során négyéveként korán betakarítható növényt kell termeszteni, amely után a talaj mélylazítása (40–60 cm) elvégezhető.
A felszín kérgesedése, cserepesedése fizikai és kémiai folyamatok összességeként alakul ki. A fizikai behatások közül a vízcseppek ütőhatása az elsődleges károsító tényező. A felszínre érkező energia nagysága függ a cseppek számától, méretétől, sebességüktől és a becsapódás szögétől. A megelőzésre használjunk finom porlasztású szórófejeket vagy csepegtető öntözőrendszert, ahol ütőhatással nem kell számolni – írta a cikk.
A kémiai folyamatok szerepe az öntözésben
A kémiai folyamatoknak is nagy szerepük van a kérgesedésben. Az eső- vagy öntözővízben az ionok koncentrációja és egymáshoz mért mennyiségi arányuk nagymértékben eltér a talajoldat összetételétől. Az agyagásványok alkotta szerkezeti részek stabilitása az ionok mennyiségének és arányának függvényében alakul. Nagy mennyiségű alacsony iontartalmú víz bekerülése esetén a talaj felső néhány milliméteres rétegéből a szerkezetet stabilizáló ionok kimosódnak, és az aggregátumok lényegesen kisebb részekre esnek szét. Ezzel a pórusok átmérője és mennyiségük egyaránt csökken.
Ezt a folyamatot a cseppek ütő-, tömörítőhatása tovább erősíti. Eredménye a vízáteresztés nagymértékű csökkenése, kiszáradás esetén egy kemény kéreg létrejötte. A vízvezető képesség drasztikus csökkenéséhez elegendő 2–3 mm vastag réteg kialakulása. A kéregréteg megszüntetésére a növényállomány sorközeit kultivátorozzuk. A kultivátorozást növénnyel részben fedett időszakban végezzük, mikor az evaporáció értéke magas, így a művelet elvégzésével csökkentjük a talajból elpárolgó víz mennyiségét is. Ez a hatás azon alapszik, hogy megszüntetjük a kapilláris és más szerkezeti kapcsolatokat a talaj mélyebb rétegével. A kultivátorozott néhány centiméter vastag réteg ugyan teljesen kiszárad, de mivel nincs vízutánpótlás, így a talaj víztartalma lényegesen nem csökken.
A felszíni erózió még sík területeken is előfordul, mivel mindenhol találhatók mikrodomborzati egyenetlenségek. A talaj vízvezető képességét meghaladó vízadagolás vagy nagy intenzitású eső esetén a felszínről elfolyás következik be, melynek során a talajfelszín elemei különböző mértékben sodródnak.
Az eróziót befolyásoló tényezők:
az öntözővíz vagy csapadék intenzitása és tartama;
a talaj mechanikai összetétele, humusztartalma, szerkezete;
a lejtő hossza és meredeksége;
a termesztett növény,
a növényborítottság,
a vetésváltás,
a talajművelés.
A mélyedésekben összegyűlő fényes, száradás után repedező, felkunkorodó kéreg jelzi a felszíni erózió jelenlétét, mivel a kéreg oldott humuszanyagokat tartalmaz, melyet legkönnyebben szállít a víz. A sorközök kultivátorozása csökkenti az erózió nagyságát, mivel a felszín egyenetlen lesz, és a mikromélyedések nem engedik a lehulló vizet elfolyni – írta a Mezőhír cikkében dr. Tóth Árpád, az Aquarex’96 Kft. szakembere.
Forrás: Margó.hu, Mezőhír
Fotó: Margó.hu
