A szőlészeti génbank célja a genetikai sokszínűség fenntartása és a jövő szőlőültetvényeinek megteremtése.
2024. augusztus 3.
Hatalmas szőlészeti génbankkal és számos magyar nemesítésű szőlőfajtával rendelkezik Magyarország. A kutatók szeretnék megőrizni a rég elfeledett fajtákat a klímaváltozást követően is.
Az elmúlt évszázad során ugyan lecsökkent a hazai szőlőtermesztő területek száma, de a középkortól a múlt század közepéig nagyhatalomnak számítottunk a szőlőtermesztés terén. Egykor 22 borvidéken termett a szőlő a Magyar Királyságban! De aztán a filoxérajárvány, majd az ország feldarabolása véget vetett a virágzó gazdaságnak. Az első nagy csapás szinte minden termőterületet utolért pár évtized alatt, és gyökeresen megváltoztatta a termesztett fajtákat Magyarország-szerte.
Az Amerikából származó kártevő a gyökereinél támadja meg a szőlőtőkéket, és az általa létrehozott gubacsszerű képződmények biztos halálra ítélik a növényt. A faj első magyarországi előfordulását 1875-ben észlelték, egy Pancsováról, csomagban küldött gyökeres szőlővesszőn figyeltek fel a kártevőre.
A filoxéra már korábban is megjelent Európában, az 1860-as években a francia mezőgazdaságban is kárt okozott, továbbterjedve pedig alig 3 évtized alatt a kontinensen végigvonulva tönkretette a teljes európai szőlőtermesztést, a gazdák kétharmadát földönfutóvá téve.
Magyarországon a pancsovai járványt követően szintén hatalmas pusztítást végzett, 1897-ig 666 820 kataszteri hold szőlőből 391 217 pusztult el a filoxérajárvány miatt. A kártevő bonyolult, több nemzedéken keresztül tartó szaporodását és működését nem ismerték a hajdani szőlészek, ezért a védekezésre is csak lassan találtak megoldást. Kezdetben a fertőzött területek irtásával, vízzel elárasztásával és vegyszeres kezelésével próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Ahhoz, hogy szinte teljesen eltűnjön, több mint száz évre volt szükség.
A megoldást végül a külföldi fajták betelepítésében és új fajták nemesítésében látták. Ebben három szőlőnemesítő járt az élen, az ő munkájuknak köszönhetők azok a szőlőfajták, melyekhez ma is egyre inkább visszanyúlnak a borászok, bár már nem a fertőzést terjesztő rovar, hanem a klímaváltozás miatt. Ugyanígy terjednek a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében őrzött, a filoxéravészt megelőző, hagyományos magyar szőlőfajták is.
Mathiász János, Vetter Pál és Kocsis Pál munkásságának tucatnyi magyar nemesítésű szőlőfajtát köszönhetünk. Mathiász János például 3700-féle szőlőfajtát nemesített, melyből kb. hetvenet napjainkban is termesztenek, ráadásul általa megalkotott szőlőültetvény található többek között Kaliforniában, Izraelben, Dél-Koreában és Dél-Afrikában is.
A három legendás szőlész valóságos művészetként űzte a növénynemesítést. Egyes, általuk megalkotott fajták például az Irsai Olivér, a csabagyöngye, a zenit, az arany sárfehér, a generosa vagy az ezerjó, továbbá a gohér, a balafánt, a purcsin, a cirfandli vagy a kövidinka.
A Pécsi Egyetemi Borbirtok a Dél-Dunántúl szőlészeti és borászati tevékenységének szellemi központja, szőlőfajta-gyűjteményük Európa második és a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankja, Európa- és világszerte elismert, igazi kincs. A kutatóintézetben szőlőnemesítési, genetikai, szőlőtermesztés-technológiai és borászati kutatások is zajlanak.
A génbankban 1570 tétel szerepel, mely rég elfelejtett, újonnan népszerűvé vált magyar és más országokból származó szőlőfajták. Németh Márton, az Intézet első igazgatója még az 1950-es évek elején, a fajtagyűjtemény létesítése előtt bejárta az országot annak érdekében, hogy a sok kipusztulásra ítélt fajtát megmentse. A régi, filoxéravész előtti ültetvényekből is hozott mintákat, így azokat az utolsó pillanatban sikerült megőrizni. Ezeken kívül összegyűjtötte a világ legfontosabb csemegeszőlő-fajtáit is.
Forrás: divany.hu, Agroinform.hu
Fotó: Unsplash
