A Komárom melletti Paton szervezett konferenciát a Szlovákiai Gazda Polgári Társulás és az AGRYA, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége. A fenntarthatóságról sokan beszélnek, de kevesen értik igazán, hogy miről is szól. A konferencia keretein belül gazdaságokat is meglátogattak a résztvevők, köztük a gyógynövénnyel foglalkozó Bottka Pálét, akivel nemcsak a környezetvédelmi, hanem a pénzügyi fenntarthatóságról és az átmenet nehézségeiről is beszélgettünk.
2024. május 18.
Szlovákiában, különösen az ország déli részén, nagyon kevesen foglalkoznak gyógynövényekkel. Bottka Pál is csak pár éve vágott bele ebbe a szép, de nehéz ágazatba. Valamikor gabonatermesztéssel foglalkoztak, illetve húscélú charolais szarvasmarhát tenyésztettek.
A nagy váltás okairól kérdeztem először, amit elsősorban azzal indokolt, hogy nem jöttek az eredmények. A talajok Karva mellett, ahol gazdasága található, nem olyan erősek, inkább homokosak. Bottka Pál leginkább a 100-as létszámú charolais-állományát sajnálja, ami szerinte az egyik legszebb volt Szlovákiában. Mostanában azonban már ritkaság az olyan esős év, mint a tavalyi volt, az aszályos időkben pedig nagyon nagy terület kellett a charolais szarvasmarhák takarmányozásához.
Borjúkat értékesítettek, 350 kilósakat, szépek voltak, de csak áron alul tudták eladni. Veszteséget viszont nem lehet termelni, ezért 30 év után úgy döntöttek, hogy ez így drága hobbi.
Itt, a déli országrészeken szinte minden takarmányt a szántókon kellett megtermelni. Egy hegyi területen, tele legelővel, ahol jóval kisebb a bérleti díj, nyereséges lehetett volna az állattartás.
Bottka Pál azt is hozzátette, hogy a charolais tehenek, amelyek 6-700, néha 800 kilósak, nagyon meggyúrják a földet, ahol legelnek. Utánuk a fű is romlik, valahogy nem erre a vidékre valók.
Az állomány eladása fájdalmas volt, ráadásul a hirdetés feladása után egy nappal jött is a vevő, fizetett, és pár nap múlva már üresek voltak az istállók. Ekkor döbbentek rá, mit is tettek. Most is hiányolják az állatokat, vannak olyan részei a birtoknak, ahol ellennének. Másrészt viszont a tenyésztőknek óriási bürokráciával kell megküzdeniük, és további megkötések is vannak, például a trágya kezelésével összefüggésben. Charolais után jött a váltás
Mindezek után tértek át a speciális növényekre.
Elsőként csipkebogyót telepítettek, három év alatt az ültetvény 52 hektárra nőtt. Ebben a három évben az egész, 150 hektárnyi területükön biotermelésre álltak rá. Még mindig termelnek gabonaféléket, olajosokat, de 30 hektáron már más gyógynövényekkel is foglalkoznak.
A gazdálkodó szerint a biotermelésben a legnagyobb gond az örökös harc a gyomnövényekkel és a megnövekedett kézimunka, amire egyre kevesebb ember kapható. Saját földeken dolgoznak, de bérelnek a családtól és az államtól is. Ideálisnak tartja, hogy fasorokkal lekerítve a farm körül helyezkednek el a földek, nem szétszórva, így a bio-követelmények betartásánál sincs gond a szomszédokkal.
A gyógynövényeknél nem használnak még biogazdálkodásban alkalmazható tápanyag-utánpótlást sem, mert az a nézetük, hogy annál erősebb a növény, minél többet szenved, és ezzel koncentráltabb lesz a benne lévő hatóanyag is. Példaként a betyárkórót (Conyza canadensis) említi, amiről kiderült, hogy az itteni sanyarú körülmények között majdnem kétszer annyi linaloolt adott, mint eredeti otthonában, Kanadában.
Másik gondjuk az öntözés, amit a vizenyős területeken ásott kutakból oldanak meg, ahol 4-5 méternyire a földben már elérhető a talajvíz. De itt is érvényes, hogy hagyják szenvedni a növényt, csak végszükség esetén öntöznek.
Huszonöt fajta gyógynövényt termelnek, főképp olyanokat, amelyek számára ez a környezet természetes, mint például a zsálya, oregánó, orbáncfű, kakukkfű, cickafark, izsóp vagy rozmaring, de édesköményük is van tíz hektáron, magra.
Egyik kedvenc növényük a sáfrányos szeklice, amiből olajat nyernek ki a kozmetikumokba. A gyógynövények között van számos olyan, amire pár éve még gyomnövényként tekintettek. Például a parlagfűről azt már tudják, hogy gyógynövény, de azt sajnos még nem, hogy miképp lehetne vele pénzt keresni.
A gyógynövényeket egyrészt szárítják, másrészt üzembe helyeztek egy lepárlót a gyógynövényolaj, illetve a vele együtt lepárlódó virágvíz előállítására.
Lepárláskor gőzzel szabadítják ki az illóolajakat, a desztilláció során a párát lehűtik, amiben össze van keveredve a vízzé alakult gőz és az olaj. Az illóolaj később különválik a virágvíztől.
A nagyra értékelt olaj jó, ha eléri a lepárolt mennyiség térfogatának tíz százalékát, vannak növények, ahol még kevesebbet. A fennmaradt virágvízben viszont nagyon sok értékes íz- és hatóanyag található.
Az olajjal egyelőre még kevésbé foglalkoznak, ugyanis nincs belőle még akkora mennyiség, hogy jó pozícióból tudják azt értékesíteni. A klasszikus gyógynövényesek általában az olajakra összpontosítanak, és a virágvizet hulladékként kezelik. A birtokon van egy öreg pince, ahol stabilan 7 fok van télen-nyáron. A szőlészek irigylik is, itt tartják a virágvizeket, borászati acéltartályokban. A lepárolt virágvizet aztán kisebb feldolgozóknak, szörpkészítőknek adják el. Most egy nagyobb vállalattal készülnek tárgyalni, de ilyenkor ott a dilemma: egyszerűbb volna az értékesítés egy nagy cégnek, de bizonyára alacsonyabb áron, vagy inkább több kisebb partnerrel dolgozzanak együtt, de jobb áron.
Szárított körömvirágot is termelnek egy cseh vállalatnak. Teákat gyártanak, ahol nagyon szigorúan vizsgálják a bio minőséget.
Így, aki a körömvirággal dolgozik, még szúnyogirtót sem kenhet a kezére, mert azt is ki tudják mutatni. Mindenesetre mára sikerült eljutniuk oda, hogy az elküldött tételek megfelelnek a cseh cég által kívánt követelményeknek. Ez egy nagy lépés anyagi szempontból is, hiszen a kommersz szárított körömvirág kilója hat euró, míg a bio minőségért megadják a 16-20 eurót is.
A termelő nővérével együtt gazdálkodik, és bevallja, hogy a lánytestvére kutatja a növényeket, fejleszti a lehetséges termékeket. Elárulja, hogy már a férfierő megújítása érdekében is dolgozik valamilyen szeren. A bemutatón jelenlévő férfiak tanácsolták is, hogy ezzel kellett volna kezdeni, nem a csipkebogyóval.
A csipkének ideális a Kárpát-medence, itt érzi magát igazán otthon. Arra a német feldolgozók is rájöttek, hogy innen egészen más összetételű termést kapnak.
Hogy hasznot is hozzon, kell 3-4 év a növénynek. Sajnos az őzek is nagyon szeretik a friss hajtásait, amit télen lelegeltek. Mivel a friss hajtásokon hoz virágot a csipke, így további egy évvel kitolódik az értelmezhető mennyiségű termés. Bottka Pálék sem így képzelték a metszést. Kénytelenek lesznek kerítést felhúzni, ami további befektetést jelent.
Azt azért elmeséli, hogy kezdetben kényszerhelyzetben voltak, és akinek a tanácsára hallgattak, az elsősorban az ültetőanyagot akarta eladni. Egyelőre nem aggódnak, bíznak benne, hogy az idei termésre már megtalálják az optimális piacot. Itt is van lehetőség a nyers alapanyag értékesítésére, de lehet aszalni, teákba vagy valamilyen terméknek feldolgozni, velőt készíteni, italokat, ecetet, bort vagy pálinkát. Tehát vannak lehetőségek, de mindezekhez újabb beruházások kellenek.
Csipkéből három fajtát telepítettek, hogy folyamatosan tudják szedni, feldolgozni. Hektáronként háromezer tövet telepítettek, és tövenként egy kilónyi termésre számítanak.
Azért is döntöttek 50 hektárnyi nagyság mellett, mert ehhez már érdemes kombájnt venni, ami még használtan is 60-80 ezer euróba kerül. Kézi szedés nem jön számításba, az idénymunkák idején már most is munkaerő-közvetítőkhöz kell fordulniuk. A többi gyógynövénynél is a terület mérete számít. A kisebb méretnél rákényszerülnek a kézi munkára, még abban az esetben is, ha volna rá gépesítési megoldás.
Az átállás buktatói
Az átállás sosem egyszerű dolog. Először is teljesen újat kell telepíteni, másrészt megoldani a gépesítését, harmadrészt a feldolgozását, és végül jön a negyedik, a legnehezebb, megtalálni a piacot hozzá. És ráadásul mindezt egyszerre kellene végezni.
Persze, ez egyszerre nem megy. Ha nincs még termék, hiába kínálja valaki, mindenki tudni szeretné, mit vesz.
Ráadásul Bottkáék egy új termékbe vágtak, amit meg kell ismertetni, el kell fogadtatni a vevőkkel. Szinte rögtön lepárlásban gondolkodtak, de a nagyobb területeknél rászorultak a szárításra.
Aztán persze jönnek a buktatók. Ha meg is van a gép, és a minta is, a kereskedő következő kérdése az, hogy mennyi van belőle. Vajon elegendő ahhoz, hogy a vevőnek is érdekes legyen. Amikor mindez megvan, és már óriási összegeket öltek bele, akkor jön a kellemetlenség, hogy mégsincs vevő, vagy nagyon leverték az árakat. Szinte rögtön megjelennek azok, akik aprópénzért elvinnének mindent, de akkor meg minek vele foglalkozni.
Persze ezeken a kezdeti nehézségeken Bottkáék már továbbléptek, már ismerik őket, bíznak bennük, de ehhez kellett legalább két év. Az sem segített, hogy a váltás kezdetén betört a Covid-járvány, majd további válságok jöttek.
A járvány idején a lakosság mindent megvett, ami gyógynövény volt, de ekkor még hiányzott a név.
A népszerűsítéshez viszont utazni kellett volna. A járványt követő válság, a magas energiaárak, az ukrajnai háború is visszafogta a lakosság fogyasztását. Azt azért talán elmondhatjuk, hogy a valódi restart, az újrakezdés végre elindult.
Úgy vélik, ha valaki bele akarna vágni, akkor lebeszélnék róla. Azt érzik, hogy mélyvízbe ugrottak. Elveszi a kedvüket az is, hogy a tavalyi évre még nem kapták meg a területalapú támogatást. De azt is belátják, hogy minden átállás nyűglődéssel jár, aztán, amikor beáll a rendszer, és kiépülnek a kapcsolatok, akkor mindez megváltozik. Csak odáig el kell jutni, és közben beruházni és beruházni, szárítót, feldolgozót, gépeket venni és még ki tudja, mit.
Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Matus Tibor
Fotó: Magyar Mezőgazdaság
